Érden is megvalósult az ellenzéki egység
Csőzik László ügyvéd személyében testesül meg az érdi ellenzéki szövetség az önkormányzati választásra.
Csőzik László ügyvéd személyében testesül meg az érdi ellenzéki szövetség az önkormányzati választásra.
A Nyugat.hu hangfelvételén arról beszélnek, hogy a Közgép is beszállt a kampányba. A felvétel nyilvánosságra hozatala utáni harmadik napra már szinte mindenki feljelenti a másikat az ügyben. Ma éppen az ellenzéki szövetség lépett.
Csak a véleményvezérek fanyalognak szerinte azon, hogy Bajnai Gordon jelen volt az Orbán-szobor ledöntésekor. Biztos benne, hogy az Együtt-PM 15 százalék feletti eredményt ér el a 2014-es választásokon, és főnökének nagyobb tartalékai vannak a bizonytalanok táborában, mint Mesterházy Attilának. Ha viszont alacsony lesz a szavazói részvétel, akkor Orbán Viktor megint kétharmadot szerezhet, figyelmeztet. Nem akar üzengetni Gyurcsánynak, de szerinte a volt kormányfőn, korábbi főnökén múlik, beveszik-e a DK-t az ellenzéki összefogásba. Szigetvári Viktort kérdeztük az Együtt 2014 lehetőségeiről és a buktatókról.
Kifogta az LMP vitorlájából a szelet a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 mozgalom. A legkisebb ellenzéki párt ugyanis „önálló pólus” címen maga akarta az MSZP ellenében összefogni a parlamenten kívüli új szervezeteket, és ezek révén megnyerni a kormányban csalódott jobboldali szavazókat. Míg ez a koncepció a párton belül jelentős vitákat váltott ki, Bajnai feltűnése egyfelől - az Orbán leváltására áhítozó szavazóbázis miatt - komoly dilemma elé állította az LMP-t, másrészt egy táborba sodorta a korábban más állásponton lévő vezetőket.